A buzogány meg a jégmadár

Völgyi Sándor képe

   A 2014-es szeptemberrel az eső is megérkezett. Egymást érték az esős napok. Ilyen időben a madáritató gyakorlatilag funkcióját veszti. És egyéb madaras fotós téma sem kínálkozott. Jobb híján a tavaknál tettem egy esti sétát, hátha akad valami fényképezni való. Távcsővel a nyakamban sétáltam a gáton, és a víz szélében húzódó keskeny nádszegély mellett nézelődtem, amikor a nádfal víz felőli oldalán hangos "ti-ti-ti" kiáltással egy jégmadár szállt le egy száraz nádszálra. A nádszál a madár súlyától szépen behajlott a víz fölé. Nem vett észre, a közöttünk lévő keskeny nádsáv takart annyira, hogy nyugodtan nézhettem. A madár feszülten kémlelte a vizet, hirtelen lecsapott, és kishallal a csőrében odébbállt. Na megvan a fotótéma! :) Nem is tettem semmi mást, mint a száraz nádszálat kicseréltem egy gyékény buzogányra. Régóta szerettem volna ezt a két motívumot összekombinálni, és most a mindenhol meredező gyékényvirágzat erre lehetőséget is adna. Egy napra rá, délután ki is ültem a lessátramba, lássuk mi lesz!
   Az idő nem volt túl jó, nehéz felhők takarták az eget, néha az eső is eleredt, de a jégmadarakra hamar felfigyeltem. Többször átrepültek a sátor előtt. Aztán megtörtént az is, amire vártam. A kihelyezett gyékényszálra leszállt egy fiatal példány. Az egyből látszott, hogy a nézőpontot nem találtam el tökéletesen, illetve a madár nem oda ült, ahova azt gondoltam. De így is örültem neki. Mint ahogy azt egy nappal előbb láttam, most is ugyanúgy figyelte a vizet. Majd lecsapott, és a hallal elrepült. Ez a jelenet többször megismétlődött, a madár többször visszajött, és egyre inkább a gyékényszál végéhez közelebb ült. Na alakul ez. Szépen mutatott a sötétzöld háttér előtt. Még egy rövid kis videóra is futotta. A nap végére pedig egy gyönyörű színezetű, öreg madár is megjelent a gyékényen. Ő hangtalanul érkezett, egyszer csak ott volt előttem. A legszebb háttér elé ült. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel. És mivel a hirtelen siker a kedvet is meghozza, már a következő alkalmon járt az eszem. A beülőn némi módosítással, főként a szebb háttér miatt, és egy jó adag bizakodással hagytam ott a helyet.
   Pár napra rá úgy alakult, hogy lett két szabad órám, gyorsan kiszaladtam a tavakhoz leellenőrizni a jégmadaras beülőket. Meg akartam nézni, hogy a sok esőzés nem tette-e tönkre a munkámat. Szerencsére minden a helyén volt, és mivel "véletlenül" a sátram is nálam volt, beültem leselkedni, milyen a jégmadármozgás. Hát arra nem lehetett panasz. Folyamatos volt a jelenlétük, többször is átrepültek előttem. Párszor le is szálltak a megfelelő helyre, de valamiért azonnal tovább is álltak. Talán a sátor hirtelen megjelenése nem tetszett nekik, bár korábban ezzel nem volt gond. Kicsit bosszús voltam, és azon gondolkoztam, mit rontottam el. És hát a két óra is lejárni készült, lassan mennem kellett volna. De még van öt perc, azt megvárom, hátha... És igen, szinte abban a pillanatban a gyékénybuzogányon megjelent a jégmadár. Teljesen nyugodtan viselkedett, nem repült el azonnal, mint az előbb vagy háromszor. Volt még pár percem, a madár is ott volt előttem, hát kitáraztam alaposan. :) Igaz, hogy az egyik legkedveltebb madárfotós téma. Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen lefényképezték már. De amikor ott ül az ember előtt, ezek mind nem számítanak. Csak a varázslat számít, amit ennek a gyönyörűségnek a közelsége azonnal előidéz. A jégmadár még nézelődött kicsit, majd határozott zuhanással lecsapott a vízbe. Utána már nem jött vissza. Az órára néztem, lejárt a két óra, indulnom kellett. Érdemes volt az utolsó percig kitartani. :)
   A harmadik fotózás sajnos nem hozott eredményt. A beszálló jégmadarak szinte azonnal tovább is álltak, nem adtak lehetőséget a fényképezésre. Mást nem tudtam kitalálni, csak a lessátor hirtelen megjelenését okolhattam, amitől a madarak megriadtak. Ezért negyedszerre taktikát változtattam. Fogtam az álcahálómat, és az alá bújtam. Hátha jobban hasonlítok majd így egy bokorhoz. Úgy látszik sikerült a környezetbe olvadás. A jégmadár leszállt elém. És nem is akárhova. Többszöri próbálkozásra, és a friss tapasztalatok alapján mindig valami apró változtatással, ekkorra sikerült elérni, hogy a madár oda üljön, ahova azt én elsőre elterveztem, a buzogány csúcsára. Valami hasonló kép volt a fejemben, mint amit akkor sikerült elkészíteni.
   Szeptember végére, az őszi lehalászások miatt a tavakat lecsapolták, így madaram is elhagyta egy időre kedvenc leshelyét. Ám mielőtt ez bekövetkezett volna, még adott egy lehetőséget a fotózásra. Szép napsütéses délelőtt volt. Jó volt a madármozgás is. A jégmadarak is nagyon aktívak voltak. Jöttek-mentek a víz fölött, egyszer még egy kergetőzést is levágtak. Én meg csak vártam a pillanatot, amikor végre fotó is készülhetett volna. De a jeges mindenhova ült, csak nem a számára "kijelölt" helyre. Hol a velem szemben lévő gyékényes lehajló leveleire, hol pedig a leshelyemtől kicsit oldalt, a víz fölé behajló nádszálakra, ahol csak egy kis helyezkedéssel tudtam róla képet készíteni. De aztán csak megkegyelmezett nekem, és egy alkalommal tiszta helyzetben is megmutatta magát. A szeptemberi nap szépen sütött, és a jégmadár a legszebb oldalát mutatta felém, a kék tollazata gyönyörűen csillogott a fényben.
   Akkor azt gondoltam, hogy a jégmadarazásnak ezzel a fotóval vége erre az évre, de nem így történt. Majd egy hónapra rá, október vége felé, az egyik délután hazafelé a tavak mellett mentem el, hát megálltam egy félórára, hogy körülnézzek. Javában zajlott a lehalászás. Minden tó az iszapos fenekét mutatta, a víz vékony patakocskák formájában látszott csak a mederben, amik a zsilipeknél kis pocsolyákká egyesültek. Az egyik tó befolyócsövénél szintén egy ilyen tócsa maradt meg, benne ezernyi apró hal. A tó lecsapolásakor itt rekedtek. Ahogy a halaktól nyüzsgő vizet figyeltem, ismerős hang ütötte meg a fülem. Éles "ti-ti-ti" hangját hallatva egy jégmadár suhant alacsonyan az iszap felett, majd egy gyors fordulással a kis pocsolya fölé belógó gyékénylevelek egyikre ült. Vagy két méterrel felette voltam, némileg takarásban is álltam, így mozdulatlanul figyelhettem a madarat. A fejével néhányszor bólintva figyelte a kishalaktól mozgó vizet, majd lecsapott, és egy hallal elrepült. Itt a jégmadár, hát itt a helyem nekem is! :) Két napra rá, vasárnap délután már a fotós felszereléssel a hátamon sétáltam a töltésen. Egy dolog mozgatta a fantáziámat. A szeptemberi lesek alkalmával többször megfigyeltem, hogy a jégmadár nagyon szívesen leselkedik a víz fölé behajló, hosszú gyékénylevelekről. Ezt a jelenetet akkor csak messziről tudtam fotózni, jó lenne, ha kicsit közelebbről is meg tudnám örökíteni. Szóval ennek megfelelően előkészültem, aztán bevackoltam magam a töltés alá, az onnan belógó növényzet közé. Annyira jó volt a takarásom, hogy az álcahálót csak magam elé kellett lógatnom. Az első óra csendes várakozással telt. A jégmadárnak nyoma sem volt. Az egyetlen szórakozásom egy guvat volt, ami a tőlem kb. 10 m-re lévő nádas szélében mozgott. Időnként kifutott a takarásból, a pocsolya széléig, ott kikapott egy halat, majd visszarohant a letört nád alá. Amikor ezt már vagy harmadszor tette meg, kezdtem bánni, hogy jégmadárra jöttem. Bár jól mulattam a guvaton, de fotózhatatlan szögben tette a dolgát. Ahogy a guvatot figyeltem, feltűnt még valami. A töltés és a nádas közötti csatornán kiláttam a tómederbe. A zsilip felé tartó kis patak mellett egy kócsag álldogált. Jó negyed órán át csak egymagában, aztán hirtelen társa is akadt, majd egyre-másra jöttek egymás után. Na ezt már nem bírtam idegekkel. A jégmadár úgysem jött, így fogtam az álcahálót, oldalt kicsit megbontottam, és az objektívet a kócsagok felé irányítottam. A tómederben egyre inkább fokozódott a helyzet, nagyon jól elvoltam a kócsagokkal, amikor váratlan dolog történt. Hozzám úgy 4-5 m-re kék folt villant a szememben. Gyorsan ráfókuszáltam, a jégmadár volt. Nem kellett neki az általam kihelyezett gyékénylevél, inkább a töltés oldalából belógó levelekre ült. Micsoda mázli! Ha elfoglalja azt a helyet, amit eredetileg neki szántam, akkor most nem tudtam volna fotózni! A madár szépen feszített a gyékényleveleken. Pár fotó után ugyan elrepült, de amit a fényképezőn visszanéztem, így is nagyon tetszett, elégedetten nyugtáztam, megvan a leveles kép.
   A jégmadárral kapcsolatban még számtalan fotótéma kínálkozik, főleg, hogy a halas képek még hiányoznak a repertoárból, de azt hiszem az már egy másik sztori lesz. :)



© 2011 All rights reserved BPH.