Az iszap vonzásában - Partimadarak nyomában

Völgyi Sándor képe


Az iszap vonzásában - Partimadarak nyomában

   A vízimadarak között kitüntető helyet foglalnak el számomra ezek a különleges, és érdekes gázló madarak. A közeli halastavak nem csak az itt fészkelő, hanem a területen átvonuló, és hosszabb-rövidebb ideig itt megpihenő fajok fotózására is lehetőséget ad. De a vízzel telt tavak nem a legideálisabb helyek a partimadarak számára. Szerencsére a halgazdálkodás sajátsága miatt vannak időszakok, mikor mégis valóságos partimadár paradicsommá változnak a tavak. Az időszakos lecsapolások során keletkeznek olyan sekély vizű felületek, és szabaddá váló iszapfelszínek, melyek kiváló táplálkozási lehetőséget biztosítanak ezeknek a madaraknak. Ezek a lecsapolások jellemzően az őszi időszakban történnek és legtöbbször egészen a tavasz végéig elhúzódnak, ami szerencsésen egybeesik a vonulási időszakkal. A partimadárra éhes fotósnak nincs is ilyenkor más dolga, mint befeküdni a tómederbe. Persze ez legtöbbször nem ennyire egyszerű. A süppedékeny iszap a könnyű madarakat vígan elbírja, de nekem elég sok problémát okoz az ezen való közlekedés. Aki ismer, az tudja, hogy nem tartozom a pehelysúlyúak közé, ennél fogva már többször kerültem érdekes helyzetbe a tómederben történő kalandozásaim során. Nem nehéz elképzelni tehát, hogy ezek a fotózások meglehetősen izgalmasak, és nem csak a madarak miatt.
   A 2010-es év őszi időszakában, néhány alkalommal fotóztam különböző belvizes területek mellett. Ezek a fotózások annyi élményt adtak, hogy ezt újra át akartam élni. A 2011-es, jóval kevesebb csapadék miatt azonban ezek a lehetőségek megszűntek. A számításaimat, mint már oly sokszor, most is a Mecsek lábainál elterülő halastavaknál találtam meg. Ugyan a tavak teljesen fel voltak töltve, de a teleltető medencék üresen álltak, aljukon kevés vízzel, és nagyobb iszapfelületekkel. És ami igazán megmozgatta a fantáziámat, parti madarak táplálkoztak bennük. Erdei cankó, réti cankó, billegetőcankó, havasi partfutó, sárszalonka! Néhány napon keresztül esténként figyelgettem a kis madarakat, hogy egy kicsit kitapasztaljam a mozgásukat. Az egyik teleltető alkalmasnak is bizonyult a fotózásra. Volt már benne olyan felület, ami egy picit szárazabb volt, és ha rámentem, nem merültem el az iszapban. Egy augusztusi péntek este ki is került a lessátor, és a szombat hajnal már kint ért. Még bőven sötét volt, amikor billegetőcankók landoltak előttem. Igazából csak a hangjukat hallottam. Szerencsémre megvárták a napkeltét is, és tudtam néhány szép habitus fotót készíteni róluk. A kis teleltető medenceét magas töltés szegélyezi. Ennek a magas falnak a tükörképe festette gyönyörű színűre a vizet a felkelő nap fényében. Az aznapi fotózást azonban nem csak a szép madarak látványa tette emlékezetessé. A fotózásról kifele igyekezve még a halőr kutyájával is meg kellett küzdenem. Nem értette szegény, hogy mi módon is kerültem én abba a teleltetőbe, és ezt mindenáron a nadrágom leszaggatásával kívánta megtorolni. Szerencsére a kutyás incidens is szerencsésen végződött, mindkettőnk részére. Azután minden alkalommal valami finom falattal érkeztem a tavakhoz, aminek köszönhetően össze is barátkoztunk a kutyussal.
   A következő partimadaras lehetőség még az év októberében adódott. Szinte mindennek van már saját napja a világon. Nincsenek ezzel másként a madarászok sem. Minden október első hétvégéjén megrendezésre kerül a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok. Madarászok tömegei vonulnak ki ilyenkor különböző helyszínekre, hogy számba vegyék a madarakat. Én is fogtam magam, és szombat hajnalban elindultam, csak nem távcsővel, hanem fényképezővel. :) Az előző nap este felállított lessátorban még korom sötétben befeküdtem, még egy kis szundításra is maradt időm. Az ok, hogy a lessátor pont ide került, az nem más, mint a sárszalonkák jelenléte. A korábbi megfigyelések alatt többször láttam őket itt táplálkozni, és bíztam benne, hogy a közelükbe kerülhetek. Sajnos ők most nem kedveztek nekem, de azért volt, ami kárpótolt. Több erdei cankó is jött, és táplálkozott a sátor közelében még szürkületben. A varázslat azonban napkeltekor következett be. Ahogy a nap korongja előbukkant a horizont mögül, a tó felszíne arannyá változott. Fantasztikus látvány volt! Mindenhol aranylón csillogó fénygömbök, és közöttük pedig az erdei cankók. A csoda csupán percekig tartott. A gyorsan emelkedő nap hamar véget vetett a fényjátéknak, hát én is hazamentem...
   Van úgy, hogy a fotózás célpontja mellett adódik olyan lehetőség, ami talán még izgalmasabb is lesz, mint az eredetileg elképzelt dolog. Így történt, amikor az aranyló hajnal emléke miatt ugyanazon a helyszínen pár nap múlva újra próbálkoztam. Van egy madár, amit sok madarász csak a hangjáról ismer. Legtöbbször rejtve mozog a kiterjedt nádasok mélyén, nyílt terepen ritkán mutatkozik. Jelenlétéről egyedül malacvisításhoz hasonló hangja árulkodik. Több mint 15 évnyi madarászás alatt az én feljegyzéseim közé is csak ez alapján került be. A jég azon az októberi délutánon tört meg, mikor ismét fotózásra indultam a halastavakhoz. A borongós idő nem sok jóval kecsegtetett. A lessátorba már csepergő esőben bújtam be. Viszont az izgalmakra nem kellett sokáig várnom. Talán fél óra sem telt el, és a kémlelő sarkában mozgást vettem észre. Hosszú csőrű madár óvatoskodott ki a nádszegélyből. Nagyot dobbant a szívem! Guvat állt előttem alig 2 m-re. Furcsállotta talán a hirtelen előtte termett sátrat, mert óvatos léptekkel haladt csak. Amilyen gyorsan csak ilyen helyzetben lehet, ráirányítottam az objektívet. Persze ilyenkor minden másodperc rettentő hosszúnak tűnik. Haladt is pár lépést, mire exponálni tudtam. Meg-megállva szépen körbe sétált, és a sátor másik oldalán eltűnt a szemem elől. Mindössze pár percig tartott az egész jelenet. Olyan valószínűtlen volt, mintha ott sem lett volna. Szerencsére a memóriakártyán ott volt a bizonyíték! :) Így került a guvat a partimadaras sztorik közé.


Újabb partimadaras lehetőségre legközelebb 2012-ben került sor.


   A sikerhez hozzá járult, hogy az év eleje (majd a második fele is) elég csapadékszegény volt. Ezért a tavakat tápláló patak is csak nagyon kevés vizet hozott. A télre leengedett tavak feltöltése ezért csak nagyon lassan történt. Így a tavaszi madárvonulás idejére még voltak sekély részek a tómederben, sőt számos iszapzátony is taglalta a vízfelszínt. Április elején valóságos madár tömeg foglalta el ezeket a helyeket, partimadarak. És mivel a gyengéim közé tartoznak ezek a szép madarak, nem átallottam egy ideiglenes lest eszkábálni az egyik kis szigetre. Az egyik áprilisi vasárnap délután pedig elérkezett a próba ideje is. Sok jó fotó nem készült, de arra jó volt, hogy kitapasztaljam, merre mozognak a madarak. Két gólyatöcs is táplálkozott a les előterében. Sajnos kicsit messze, így ezek a fotók inkább dokumentum jellegűek lettek. Nem túl gyakori a gólyatöcs felénk, úgyhogy meg kell ragadni minden alkalmat a fotózásra. Gyönyörű, kecses madarak. A réti cankókkal kicsit több szerencsém volt. Néhány alkalommal közvetlenül a les elé is besétáltak. Sajnos mindig nagyon gyorsan és váratlanul jelentek meg, oda kellett figyelni, hogy kép is legyen, ne csak a meglepetés. Rengeteg madár mozgott mindenfelé. A hely nagyon kecsegtető volt. De a jó fotó érdekében kellett némi változtatást eszközölni. A vízfelületet a lessátor előtt megtisztítottam, és egy keskeny, hosszú iszap csíkkal megpróbáltam megterelni a madarakat. Viszont a hónap végi esőzéseinek köszönhetően a tavaknál elkezdett emelkedni a víz. Az alacsony vízállás miatt kialakult tocsogóknál egyre kisebbek lettek a szabad iszapzátonyok. Félő volt, hogy, az ideiglenesen kihelyezett lest is lassan elönti a víz. Az utolsó pillanatot mindenképpen ki akartam használni, ezért egy délutáni fotózásra befeküdtem a lesbe. A vízállás megadta a fotózás alaphangulatát, mert a kint töltött 4-5 óra alatt is látványosan emelkedett a víz. Kiérkezésemkor a fekhelyet pontosan a víz szélére illesztettem, hogy a lehető legközelebb lehessek a madarakhoz. Egy óra elteltével azonban egyértelművé vált, hogy nem fogom megúszni szárazon. Mire végeztem, a fekhelyem is teljesen átnedvesedett. De akkor már nem volt mit tenni. Ha kibújok, és igazítok a lesen, elriasztom a madarakat, és ezt a szűkös idő miatt nem kockáztattam. Nem bántam meg. Réti cankók mozogtak a les előtt, sokszor egészen közel. A kijelzőn megjelenő képek egyből feledtették a csöppnyi kellemetlenséget.
   Ha lassan is, de a tavak persze megteltek vízzel, a lessátrat is menekíteni kellett a helyszínről. A második felvonásra szeptemberben kerülhetett sor. Ismét a csapadék hiánya miatt alakult ki hasonló helyzet, de ezúttal más faj került a célpontba.
   Aki egyszer közelről érezte az iszap jellegzetes kipárolgását, annak időről-időre muszáj átélnie ezt az élményt. Legalábbis én így vagyok vele, az iszap hívó szavának nem tudtam ellenállni, és lessátrat vertem egy ígéretes helyre. Persze a jelentős madártömeg is sokat nyomott a latban. Nem is lehet tehát jobb programot elképzelni vasárnap hajnalra, mint egy jó, mocsárszagú fotózást. A cél ismét az volt, hogy a partimadarakat fotózzam. Közülük is leginkább a sárszalonka vonzott. Nagy kedvencem ez a furcsa kinézetű, óvatos madár. Két éve is már annak, hogy legutóbb a közelébe tudtam férkőzni. Most újra felcsillant a remény. Néhány nappal korábban rengeteg sárszalonkát láttam a tómederben mozogni, ez a tény pedig nagyban megnövelte a találkozás esélyét. Tulajdonképpen az egész reggel róluk szólt. Amennyire a lessátorból körül lehetett nézni, mindenhol láttam táplálkozni kisebb csapatait. Folyamatos mozgásban voltak, miközben hosszú csőrükkel a híg iszapot túrták. Szerencsémre az egyik közülük, a nagy munkában elmerülve, közel került rejtekemhez. Így ismét létrejöhetett a találkozó ezzel a fantasztikus madárral. Pár óra múlva, egy szép élménnyel gazdagodva, és mocsárszaggal feltöltve másztam ki a lessátorból.
   Bizonytalan terepre merészkedtem, mikor a partimadarak nyomába eredtem. De minél több időt töltök az iszapon hasalva, annál biztosabban tudom, hogy lesz még következő alkalom.




© 2011 All rights reserved BPH.